A bajnoki éllovas, a brawnos Jenson Button a nyáron rajthoz áll a londoni triatlonon. Az augusztus 1-jei rendezvényen 11 ezer fő részvételére számítanak, Button pedig – két versenymérnökével együtt – jótékonykodásra is felhasználja az alkalmat: a sporteseményen a súlyos betegségekkel küzdő gyermekek álmait valóra váltó Make a wish (kívánj valamit!) alapítványnak gyűjt pénzt.

A 29 éves angol pilóta régóta triatlonozik már, így meg sem kottyan majd neki az 1500 méteres úszás, a 40 kilométeres biciklizés és a 10 kilométernyi futás, a győzelemre azonban nem gondol, örül, ha legjobb 10 százalékba sikerül beverekednie magát.

“Ahogyan a legtöbben tudják már, az elmúlt pár évben több triatlonversenyen is indultam, hogy formában tartsam magam. Idén elég sűrű évem van, ezért nem fér bele annyi triatlon, mint szeretném, de arra gondoltam, hogy a londoni triatlonnak azért nekivágok. Ez a világ legnagyobb ilyen rendezvénye, ezért kiváló alkalom lesz arra is, hogy pénzt gyűjtsek a Make a wish alapítványnak” – mondta a versenyző.

Button tavaly nyáron Lewis Hamiltont is kihívta egy kis triatlonpárbajra, amelyen a vesztes egy, a győztes által megjelölt jótékonysági szervezetet támogatott volna, de a mclarenes gyorsan visszamondta a részvételt az F1-es bajnoki hadjáratára hivatkozva.