Tavaly nyáron a Brit Nagydíjon jelentették be, hogy a futam a hagyományos silvertsone-i helyszínről 2010-re Doningtonba költözik. A pálya F1-es versenyzésre való átalakítása azonban ezer sebből vérzik, a tervezett kötvényeken alapuló finanszírozásnak a gazdasági válság tett be, a nem megfelelő tervek miatt a helyi hatóságok az építési engedély megtagadásával fenyegetnek, a pálya tulajdonosai pedig perelik a bérlőt, a verseny szervezésén dolgozó Simon Gillettet.

Az F1 ura, Bernie Ecclestone nemrég tárgyalt a projekt vezetőjével, amely után nem túl biztatóan nyilatkozott a jövőről, lehet, hogy a verseny csak 2011-ben kerül be a versenynaptárba:

“Ha a doningtoni munkálatok nem készülnek el időben, szívesen csúsztatunk egy évet. Nem szeretném elveszíteni a Brit Nagydíjat, a legkevésbé sem, de Silverstone-ba biztosan nem megyünk újra.”

Ha a Brit Nagydíj 2010-ben elmarad, ez először fordul majd elő – a futamot a Forma-1-es világbajnokság első éve, 1950 óta mindig megrendezték.