Nem sokon múlott a Brawn első sor a Spanyol Nagydíj időmérőjén, a középső szakaszt egyedüli 1:19-es idővel megnyerő Rubens Barrichello a Q3-ban is óriási kört teljesített. Ám a Red Bull-os Sebastian Vettel ezt is képes volt überelni – a csapat már ünnepelt is -, de a végén Jenson Button még nagyobbat autózott, pedig csak hajszál híján tudta csak megkezdeni utolsó gyors körét. Button idén harmadszor, pályafutása során pedig hatodik alkalommal szerezte meg az első rajtkockát.

Buttoné a pole Barcelonában! 1

Massa a második sorban, Räikkönent elgáncsolták


Az időmérő előtt a Ferrari bizakodhatott, utólag azonban csak a fejüket foghatják. Az utolsó szabadedzés fölényes megnyerése után jó eredményre volt kilátás, de ahogy Malajziában Felipe Massával, most Kimi Räikkönennel szúrt ki a csapat: a finnt a Q1-ben nem küldték már ki javításra, így az első szakasz végén egyszerűen a garázsból nézhette, ahogy a kieső helyre szorítják a riválisok. Räikkönen holnap csak a 16. helyről rajtol. Massa végül a negyedik legjobb időt autózta.

Vettelhez hasonlóan jól ment a másik Red Bull-lal Mark Webber, és a toyotások sem állnak rosszul, Timo Glock és Jarno Trulli a 6-7. idővel végzett.

Fernando Alonso nem ismételte meg a tavalyi bravúrt, az első soros rajthely most messze volt, a spanyol a hazai közönség előtt sem tudott többet kisajtolni a Renault-ból a nyolcadik időnél, az is inkább csak a szerencséjén múlott, hogy tovább tudott lépni a Q2-ből.

Az első tízet záró Nico Rosberg és Robert Kubica alaposan megtankolva körözött az utolsó szakaszban.

Gyenge a McLaren

Gyenge a McLaren


Ahogy már a versenyhétvége előtt előre jelezték, a McLaren gyengén muzsikál Barcelonában. Lewis Hamilton csak a 14. időre volt képes, Heikki Kovalainen pedig hiába próbálkozott, még az első szakaszból sem sikerült továbblépnie.

Előfordulhat, hogy a kvalifikáció után büntetésre kerül sor, ugyanis Kovalainen arra panaszkodott, hogy feltartotta az egyik BMW, és később a toyotás Trulli is bőszen integetett a német-svájci csapat egyik versenyzőjének.

Spanyol Nagydíj, időmérő edzés, Barcelona, 2009.05.09.