A mozgásienergia-visszanyerő rendszer idei bemutatkozása óta finoman szólva sem egy sikersztori tanúi voltunk. A szezon kezdete óta mindössze négy csapat vetette be az eszközt, de a Ferrari, a Renault és a BMW is ki-be szerelgeti, kizárólag a McLaren használja folyamatosan és eredményesen a Mercedes által szállított alkatrészt.

A német gyártó motorsportfőnöke, Norbert Haug elárulta, hogy az eddig látottak alapján már többen is érdeklődtek náluk, a Mercedes KERS-ére lenne kereslet.

“Többen is megkerestek már. 2010-ben az F1-be beszállni akaró és jelenleg is aktív csapatok is érdeklődtek” – nyilatkozta német újságíróknak a szakember.

A Mercedes korábban azt is jelezte már, hogy ha a csapatok szándéka szerint jövőre egységesítik az alkatrészt, a cég szívesen vállalná a kizárólagos beszállítói szerepet.