A Williams 2007 utolsó futamán a visszavonuló Alex Wurz helyére ültette be Kazuki Nakajimát, aki azóta is a csapatnál versenyez. A most 24 éves pilóta addig a GP2-ben próbálkozott, ügyesen, de nem kimagaslóan versenyzett, nyílt titok volt, hogy a helyét a csapat motorszállítójának, a Toyotának is köszönheti.

Az idén második teljes szezonját töltő japán egy interjúban elismerte, hogy az autógyártó valóban egyengette az útját, de hozzáteszi, hogy a végső döntés és a jövője is csakis a saját teljesítményén múlik:

Nakajima, a protekciós 1

Van már jelölt a helyére


“A Toyota egyértelműen segített, hogy versenyzői állást kapjak a Williamsnél, de ezután már rajtam múlik minden. Tesztpilótaként bizonyítanom kellett, hogy elég jó vagyok ahhoz, hogy versenyezhessek. A pályán nem segíthet senki, csakis a teljesítmény a mérce” – mondta.

Nakajima a tavalyi bemutatkozóévében nem vallott szégyent, de idén egyelőre nem szerzett pontot és az időmérőn is rendre kikapott Nico Rosbergtől. Ha 2009-ben nem mutat ennél többet, nagyon valószínű, hogy búcsúzhat az F1-től, és egykori pártfogója, a Toyota egy másik japán tehetséget, az idén a GP2 Asia sorozatot megnyerő Kamui Kobayashit ülteti majd a helyére.