Ugyan a Brawnnál nem kapott állást 2009-re, Bruno Sennát az idény kezdete óta továbbra is meg-megemlítik, ha szóba kerül valamelyik pilóta gyenge teljesítménye. A brazil igazi mumus, Rubens Barrichello, Kazuki Nakajima, Nelsinho Piquet és a Force Indiá-s veterán, Giancarlo Fisichella is féltheti az állását, ha a hírek igazak.

De nem azok, legalábbis ami a Force Indiát illeti. A tulajdonos-csapatfőnök, Vijay Mallya szerint mindkét versenyzője helyzete biztos.

“Nem áll szándékomban 2009-ben változtatni. Bruno Senna miatt fontos ezt tisztázni. Egyszer azt állítottam, hogy nem túl sok versenyző érkezik a GP2-ből. Nem túl sok, és csak néhány olyan van, mint Bruno Senna, ezt persze kiforgatták, és az lett belőle, hogy le akarom szerződtetni. Természetesen előbb-utóbb majd körbenézek azért a jövő évre” – tisztázta a kérdést az indiai milliárdos.

A Force India 2009-ben eddig egész versenyképesnek látszott, és a Bahreinbe vitt fejlesztési csomag is bevált. A hétvégi Spanyol Nagydíjon is újabb frissítések érkeznek, és a mozásienergia-visszanyerő rendszer, a KERS bevetési dátumát is kitűzte már a kiscsapat.

“Egyelőre a barcelonai csomag versenykésszé tétele a cél. Lesz aztán egy újabb fejlesztés Monacóban, és a Német Nagydíjon a KERS-t is beszereljük. Az autó alkalmas a használatára és a Mercedesszel kötött szerződésünk szerint meg is kapjuk az eszközt” – mondta Mallya a GPWeeknek.

“Azt hiszem, a legfontosabb, hogy vállalható eredményeink vannak. Nem csak a rajtrács végén csücsülő kicsik vagyunk, már versenyben vagyunk” – tette hozzá.