Az elmúlt hónapokban elsősorban a költségcsökkentési törekvéseknek és főképp a beígért és hamarosan már részleteiben is ismertté váló tervezett költségplafonnak köszönhetően egyre vonzóbbá vált az F1-be való belépés az új csapatok számára.

Az amerikai USF1 már februárban bejelentkezett, majd a múlt héten a brit versenyautó-gyártó, a Lola és a Prodrive/Aston Martin-főnök, Dave Richards is jelezte, hogy komolyak a szándékai. Szóba került még mellettük a World Series by Renault-ban és a Brit F3-ban versenyző Ultimate Motorsport, és a GP2-ben és az F3-ban tevékenykedő, Nicolas Todt nevével fémjelzett ART, a szintén GP2-es Adrian Campos csapata, és most egy újabb jelentkező is feltűnt az F1 kisöccséből.

A német Motorsport-magazin.com arról ír, hogy a 2007-ben Timo Glockkal bajnoki címet nyerő, tavaly pedig Bruno Sennával a második helyig jutó iSport is beszállna az F1-be 2010-ben.

“Szeretnék néhány F1-es nagyágyút fenékbe billenteni, és megmutatni, hogy feleslegesen szórják ki a pénzt az ablakon. A jelenlegi csapatok struktúrája nem alkalmas arra, hogy mindössze 30 milliós keretből működjön, ezért talán jobb is tiszta lappal indulni. Mi hozzá vagyunk szokva, hogy korlátozott forrásból teljesítsünk jól. A sikerért kellene a Forma-1-ben részt venni, aki nagy pénzeket szeretne, az nézelődjön másfelé!” – mondta az iSport tulajdonosa, Paul Jackson.

Az iSport szívesen alkalmazná tavalyi versenyzőjét is, Bruno Sennát: “Nagyszerű lenne! Meg vagyok győződve róla, hogy Brunónak az F1-ben a helye!”

A Forma-1-be jövőre összesen három új csapat szállhat be.