A Bahreini Nagydíj időmérőjének első szakaszában a legmeglepőbb “áldozat” a  Red Bull-os Mark Webber volt. Míg csapattársa, Sebastian Vettel egészen a harmadik rajthely megszerzéséig jutott, addig az ausztrál rögtön az elején búcsúzni kényszerült.

Webber a Q1 vége felé még nem rendelkezett a továbbjutáshoz szükséges idővel, és amikor gyors körén járt, nem sokkal a vége előtt utolérte a Force Indiá-s Adrian Sutilt, aki nem engedte el azonnal, hanem a pályán kóválygott előtte egy darabig. Webber a feltartás miatt csak a 19. helyig jutott.

“Igen, feltartottam Markot, nehéz eset volt. Az előttem haladó autóra figyeltem, Alonso épp lassított, hogy üres pályán vághasson neki a gyors körének. Én is ezt tettem. Akkor megláttam Webbert a tükörben, de azt hittem, felvezetőkörön van, ezért védtem a pozíciómat, és az egyenes végén vissza is előztem, hogy jól teljesíthessem a gyors körömet. Elég zavaros helyzet volt, nem tudtam, mit tegyek” – mondta Sutil, aki az eset után nem sokkal bocsánatot is kért Webbertől.

A bocsánattal ugyan már nem ment sokra az ausztrál, de a versenybírók egy kicsit javítottak a helyzetén utólag: Sutilt a történtek miatt három helyes rajtbüntetésre ítélték, így a német a 19. helyre esett vissza, míg a Red Bull-os, a Force Indiá-s Giancarlo Fisichella és a Toro Rossó-s Sebastien Buem egy-egy helyet lépett előre.