A Renault hamarosan elbocsátásokra készül enstone-i központjában. A csapat főszponzora, az ING épp tegnap jelentette be, hogy 2009 végén nem újítja meg szerződését, de az alakulatnál állítják, hogy nem pénzügyi gondok, hanem a Forma-1-es szabályok változása, a fejlesztések és a tesztelés korlátozása miatt küldik el a dolgozók egy részét.

“Más cégekkel ellentétben az átszervezés nem a gazdasági válság következménye, sokkal inkább a Forma-1-es szabályok változásából fakad. Az elbocsátások főképp a tesztcsapatnál és az aerodinamikai részlegnél történnek” – közölték.

Az 525 fős csapatból 350 alkalmazott dolgozik Enstone-ban és közülük 63 ember kerülhet majd utcára.

Az ING jövő évi távozása kapcsán a csapatfőnök, Flavio Briatore arról beszélt, hogy a költségcsökkentéseknek köszönhetően – amelyekből a leépítés is fakad – ezután sem kerül veszélybe a Renault F1 jövője.

“Jó ideje tudatában vagyunk, hogy a világgazdaság állapota a sport átszervezését követeli, és a FOTA-val (a csapatok szervezete) el is indultunk ebbe az irányba. A FOTA legfontosabb célja a drasztikus költségcsökkentés volt, és a további intézkedéseknek köszönhetően a Renault és a Forma-1 jövője biztos” – mondta az olasz.