Az F1 gazdasági ügyeit igazgató Bernie Ecclestone az elmúlt két-három évben mintha hadjáratot folytatna a sport hagyományos versenyhelyszínei ellen, a tradicionális pályák sorra hullanak ki a versenynaptárból, hogy helyükre állami támogatással sokat fizető ázsiai futamok kerüljenek.

Imola, Indianapolis, Montreal, Magny Cours már mind búcsúzott az elmúlt pár évben, valószínűleg Hockenheimben sem látunk már több F1-es versenyt, és az Ecclestone szerint elavult Silverstone helyett kiválasztott, de a modernizálással nehezen haladó Donington helyzete miatt a Brit Nagydíj jövője is elég sötét.

A Forma-1-et szabályozó FIA ezzel kapcsolatban nem is sokat tehet, ismerte be tegnap az elnök, Max Mosley.

“Meg kell értenünk a versenyekkel kapcsolatos gazdasági szempontokat is. Az FIA nem kényszerítheti Bernie-t, hogy Nagy-Britanniában rendezzen futamot, ha máshol sokkal többet fizetnének ezért.”

Hülyét csinálnak magukból a pilóták 1

Ha kevés a pénz, nincs mit tenni


A legfrissebb futamötletre, a római utcai verseny lehetőségére Mosley visszafogottan reagált:

“Meglepődnék, ha megvalósulna. Nagyon is jól tudom, hogy mekkora erőfeszítést és mennyi pénzt kíván a monte-carló-i utcai futam rendezése, Olaszországnak pedig egyébként is sok valódi versenypályája van. De mindegy is, ez Ecclestone dolga, nem az enyém” – nyilatkozta a Gazzetta dello Sportnak.

Az F1-et érintő két másik kérdésben már jóval határozottabb az elnök. Az FIA és a csapatok tavaly decemberben megállapodtak róla, hogy 2009-től teljesen felhagynak az idény alatti teszteléssel, de azóta felmerült, hogy a résztvevők – főképp az új hibridrendszer, a KERS miatt – mégis tesztelnének egy kicsit. Mosley nem szeretne enyhíteni a tilalmon, az FIA “valószínűleg nem egyezne bele” ebbe.

A pilóták F1-es jogosítványa, az ún. szuperlicenc kérdésében is hajthatatlan Mosley, a díjak újabb  – most nem túl nagy – emelését szerinte ki kell bírnia a milliókat kereső versenyzőknek.

“A pilóták az elsődleges haszonélvezői a biztonságra fordított pénznek. Adóparadicsomokban élnek, és amiatt panaszkodnak, hogy a fizetésük 2 százalékát be kell fizetniük? Hülyét csinálnak magukból!”

A versenyzők szakszervezete, a GPDA arra szólította fel a tagokat, hogy egyelőre ne váltsa ki senki a 2009-es szuperlicencet, de az elnök arra figyelmeztet, hogy “aki szeretne rajthoz állni jövő hónapban Ausztráliában, annak szüksége lesz rá”.