A néhai háromszoros világbajnok Ayrton Senna unokaöccse, Bruno 2009-ben nem tér vissza a Forma-1 közvetlen utánpótlásszériájába, a GP2-be, Forma-1-es lehetőségre vár.

A 25 éves Senna tavaly a 2007-es bajnoki csapatnál, az iSportnál versenyzett, és végül a második helyezést szerezte meg az idényben. A brazil ígéret ősszel tesztlehetőséget kapott a Honda-csapattól is, és ő tűnt a legesélyesebb jelöltnek veterán honfitársa, Rubens Barrichello leváltására, de a japán gyártó kiszállásával a remények finoman szólva is elhalványultak.

Senna ennek ellenére az Autosportnak azt nyilatkozta, hogy már a hét elején értesítette volt csapatát, hogy ne várják vissza a 2009-es GP2-es idényre, ugyanis F1-es lehetőségre vár. A brazil vagy tud valamit, vagy nagyon bízik a szerencséjében, ugyanis a Forma-1-es mezőnyben jelenleg egyetlen szabad hely van a Toro Rossónál, de arra is a tavalyi versenyző, Sebastien Bourdais lehet a befutó.

Ráférne még egy év a GP2-ben is

Ráférne még egy év a GP2-ben is


Ha a volt Honda esetleg vevőre talál, Senna talán Brackley-ben is állást kaphat, hiszen csak Jenson Button van lekötve náluk, de az idő fogyásával ez a lehetőség szinte már nem is lehetőség. Az idény alatti tesztelés teljes betiltásával a valamelyik élcsapatnál betöltött tesztpilótai pozíció is ki van zárva.

A kis Senna egyébként elég hullámzó teljesítményt mutatott 2008-ban a GP2-ben, sosem tűnt egyértelmű bajnoki favoritnak, ezért talán érdemes lenne fontolóra vennie még egy évet az “előszobában”.