Bár tavalyi sikerei óta Sebastian Vettelre ragasztották a “kis Schumi” címet, előtte már egy másik ifjú német tehetség, Nico Hülkenberg is megkapta ezt a címkét. A pilóta jövőre már az F1-ben versenyezne.

A 21 éves Hülkenberg pályája 2005 óta csakis a sikerekről szól, hiszen megnyerte már a német Formula BMW kupát, az A1GP sorozatot, a Forma-3 Euroseriest, jelenleg pedig a GP2 Asia sorozatban a Lewis Hamiltont is bajnokká tevő ART-csapatnál versenyez egész jól. A kis német tavaly óta a Williams tesztpilótája is, és ha a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher menedzsere, Willi Weber jól egyengeti az útját, akkor 2010-ben már versenyzői állást is kap.

“Remélem, hogy meg tudom győzni a Williamst, és nekem szólnak, ha lesz náluk hely. Egyértelműen ez a célom” – nyilatkozta Hülkenberg a Motorsport Aktuellnek.  

Állítólag Weber már előszerződést is kötött a grove-i csapattal Nico jövőjéről, és a Williams is sokra tarthatja őt, hiszen a 2009-es autó debütálást nem valamelyik versenyzőjükre, Nico Rosbergre vagy Kazuki Nakjimára bízták – az első köröket Hülkenberg tehette meg három hete az FW31-essel.

Jövőre már versenyezne

Jövőre már versenyezne


Bár a Forma-1-es tesztelés jelentős korlátozása miatt a fiatal német is nagyjából tétlenségre lesz kárhoztatva idén, de bízik benne, hogy már eddig is eleget mutatott magából.

“Tavaly tíz napot tesztelhettem, idén talán ötöt sem fogok. De a csapat már tavalyról tudhatja, hogyan vezetek, elég adatuk van hozzá, hogy képet alkothassanak.”