A német Focus értesülései szerint a Mercedes vezérigazgatója, Dieter Zetsche nemrég megszavaztatta a stuttgarti cég igazgatótanácsát a további F1-es részvételről, az eredmény pedig igen szoros lett.

A McLarennel 1995 óta együttműködő, és az F1-es csapat 40 százalékát birtokló Mercedesnél három a kettő ellen úgy döntöttek, hogy folytatják az együttműködést – írja a lap.

A Honda tavaly év végi kiszállása és a Renault és a Toyota jövőjét illető folyamatos találgatások miatt a hír már nem is igazán meglepő, a válságot keményen megszenvedő autógyártóknak alaposan meg kell fontolniuk, hogy a hatalmas veszteségeik mellett áldoznak-e évi több száz millió eurót a Forma-1-re. A Focus azt is hozzáteszi, hogy a BMW is újragondolhatja F1-es részvételét, ha idén sikerül elérnie végső célját, a bajnoki cím megszerzését.