Tegnap a brit Guardian arról írt, hogy a Honda által magára hagyott brackley-i Forma-1-es csapat állami forrásokra pályázna a túlélés érdekében. A lap szerint a csapat a brit kormány által az autóipar megsegítésére szánt 2,3 milliárd fontos mentőcsomagból szeretett volna részt kapni.

A még mindig tulajdonos nélkül álló alakulat azonban cáfolt minden ilyesmit. A csapat szóvivője megerősítette, hogy tárgyaltak az illetékes hivatallal (BERR), azt azonban elutasította, hogy pénzt szerettek volna.

“Tárgyaltunk néhányszor a BERR-rel, hogy tisztázzuk az ügyeink állását és a 700 dolgozónk helyzetét, azonban nem beszéltünk semmilyen állami mentőcsomagról” – nyilatkozta a csapat szóvivője.