2009-re a Forma-1-es autók aerodinamikai elemeinek többségét betiltották, az első és hátsó szárnyat jelentősen leegyszerűsítették, és 1997 után visszatérnek a minta nélküli, slick gumik is. A változtatásoktól az előzések gyakoribbá válását várják a szabályalkotók, de vannak szakértők és pilóták, akik szerint nem lehet látványos változásra számítani ezen a téren.

“Úgy érzem, hogy nem lesz nagy változás az előzéseket illetően, mert az új autókkal is nagyon későn lehet fékezni a kanyarokban, főleg ezekkel a gumikkal” – nyilatkozta a toyotás TimoGlock az Eurosportnak.

“Az idei autó egészen másképp viselkedik, kisebb a leszorítóerő, viszont sokkal jobban tapadnak a slick gumik. Száraz pályán a kanyarokban talán még jobban is tapad az autó, mint tavaly, nedves körülmények között azonban egyértelműen gyengébb az erő. Nem is tudom, hogy ez jobb-e vagy rosszabb, de az biztos, hogy ezek az autók is hozzák, amit egy Forma-1-estől el lehet várni – ilyen értelemben nincs változás” – folytatta a német.

Glock kíváncsian várja az új idényt, úgy gondolja, hogy 2009-ben bármi előfordulhat:

“A nézők számára talán az lesz a legizgalmasabb, hogy a sok szabályváltozás miatt minden csapat a nulláról indult, így átalakulhatnak az erőviszonyok. Nagyon várom már, igazán nyitott lesz a verseny, minden csapatnak megvan a lehetősége, hogy az élre törjön!”