Többször is írtunk már a valaha szebb napokat látott Williams romló pénzügyi hátteréről, de úgy tűnik, hogy hirtelen összeomlást nem kell várnunk.

Bár a csapat az 2006-ban és 2007-ben is több tízmilliós veszteséggel zárta az évet, és a szponzorokkal sem alakulnak a legjobban a dolgai, hiszen 2008 végén a Lenovo, a Petrobras és a pénzügyi válság egyik első áldozata, a résztulajdonos, és a Williamst több cégen keresztül is támogató izlandi Baugur is távozott, a Royal Bank of Scotland (RBS) pedig a brit gazdaság történetének legnagyobb, 28 milliárd fontos veszteségét könyvelhette el, a grove-i alakulat ügyvivője, Adam Parr a hét elején azt nyilatkozta, hogy 2010-ig stabil a hátterük.

“Soha semmit sem vehetünk biztosra, de hála a támogatóink kitartásának, a FOM-tól kapott bevételeknek és az FIA költségcsökkentő intézkedéseinek, 2009-re és 2010-re megvan a költségvetési keretünk” – mondta az angol, hozzátéve azonban, hogy ez a büdzsé szigorúan csak az alapokra futja.

A Williamsnél egyébként nagy szükség van a sikerre, és az azzal járó pénzre, hiszen a gyenge eredmények miatt egyre kevesebb jut nekik a csapatok közt elosztott F1-es bevételekből. A valaha bajnoki címeket halmozó csapat 2004 óta nem nyert versenyt, és a tavalyi hihetetlenül szoros mezőnyben két dobogós helyezése ellenére is története egyik legrosszabb eredményét érte el.