A csapatok szervezete, a FOTA, és az F1 gazdasági ügyeit irányító Bernie Ecclestone az elmúlt hónapokban meddő kötélhúzásba bonyolódott a sport bevételeinek elosztásáról. Míg a résztvevők keveslik a köztük elosztott 50 százalékot, a jó öreg Bernie még azt is soknak tartja.

A Financial Timesnak arról ír, hogy a Honda kidőlésével a jelenleg érvényben lévő egyezség alapján az elosztásra kerülő összeg ugyanakkora marad, azaz nagyobb szelet jut a tortából a csapatoknak, Ecclestone azonban azt állítja, hogy ez egyáltalán nem köti őt, és most – főképp a költségcsökkentéseknek köszönhetően – akár kevesebbet is kaphatnak a résztvevők.

“Nem kell többet fizetnünk, sőt, kevesebbet kell. Kérhetnek többet, de nem kapnak” – mondta.

Ecclestone arra is figyelmeztetett, hogy a Honda példája mutatja, hogy hova is vezet a költekezés, szerinte ugyanis a japán gyártó a végletek között ingázott, előbb “szórták a pénzt, mint az őrültek”, majd hirtelen kivonultak a sportból. Bernie szerint egyébként nem nagy veszteség a Honda távozása:

“Nem illene ilyet mondanom, de igazából csak a Ferrari hiányozna. És persze a McLarent és a Williamst is rossz lenne elveszíteni.”

Ecclestone barátja, a Renault-főnök Flavio Briatore is azt állítja, hogy már rég rossz úton járt a Honda, szerinte is esztelen volt a költekezés: “Ha öt évvel ezelőtt hallgattak volna rám, még mindig itt lehetnének.”

Az olasz azonban nem nézi jó szemmel a Bernie és a FOTA-elnök, Luca di Montezemolo közt a pénzről folyó vitát, és úgy gondolja, hogy a csapatoknak és Ecclestone-éknak közösen kellene dolgozni a kiadások csökkentésén.

“Az urak túl sokat beszélnek. Jobb lenne, ha egy irányba eveznénk mindannyian.”

Briatore szerint a már most bevezetett költségcsökkentő lépések továbbvitelével két év múlva meghatározható lesz egy kiadási küszöb, amely utána kötelezővé válhat.