A Ferrari síszünetén, a Wrooomon Kimi Räikkönent is szóra bírták az újságírók. A 2007-es világbajnok azt mondta, jól döntött, amikor két éve a maranellói csapathoz igazolt.

“Ez a harmadik idényem a Ferrarinál, és most is motivált vagyok, győzni akarok, mint mindig. A tavalyi év, főleg a második fele nem egészen úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de sokat tanultam belőle” – mondta.

“Jól érzem magam a Ferrarinál, máskülönben most sem lennék itt. Meg vagyok győződve arról, hogy ez volt a jó döntés. Hogy mit hoz a jövő? 2010 végéig van szerződésem. A jövő évben valamikor majd átgondolom, hogyan tovább, de azt hiszem, ez az utolsó Forma?1-es csapat, amelyiknél versenyezni fogok?” – jelentette ki Räikkönen.

Az újságírók rákérdeztek a Ferrari vezetőinek őt illető nyilatkozataira is, érdekelte őket, hogy mit gondolt Kimi arról, hogy Luca di Montezemolo szerint a barátja vezette helyette az autót 2008-ban, és a csapatfőnök Stefano Domenicali mondatairól, amelyekben elvarázsolt, elszigetelt figuraként írta le a finnt.

“Az elnök viccelt, megerősíthetem, hogy én vezettem. Van testvérem, de ő nem az F1-ben versenyez. Ami pedig a bolygómat illeti, az az igazság, szeretek ott élni, semmi okom a panaszra. De félretéve a viccet, Stefano csak azt magyarázta, szeretem a magam módján élni az életem, és igyekszem, hogy ne befolyásoljon a külvilág.”

Jövő héten Räikkönen is beül végre az új F60-asba a portugáliai Algarve pályán, majd a hétvégén a finn Arctic Lapland Rallyn indul egy Fiat Abarth S2000-essel. Kimi hálás, hogy a csapat elengedte.

“Örülök, hogy a csapat lehetőséget ad, hogy részt vegyek az első raliversenyemen. Nagy élmény lesz, és a szórakozás mellett még formába is hoz!”