A Super Aguri összeomlása miatt az F1-ből tavaly tavasszal kipottyant Anthony Davidsonnak nincs sok szerencséje. Miután a kiscsapat kiszállt az F1-ből, állítása szerint a Hondával tárgyalt egy 2009-es álláslehetőségről, amikor a japán gyártó bejelentette, hogy kivonul az F1-ből.

“Komoly tárgyalást folytattam a csapattal egy versenyzői, de legalábbis tesztelői állásról. Jól haladtak a megbeszélések, pár héttel voltunk a bejelentés előtt” – mondta a 29 éves versenyző.

Az angol pilóta, aki 2001 és 2006 között volt a B.A.R., majd utódja, a Honda tesztelője, elég elkeserítőnek látja a helyzetet, miután 2009-től az idényközi teszteket teljesen eltörölték, rá és a hozzá hasonlókra már nincs sok szükség.

“Ma nem valami menő állás tesztpilótának lenni. A megszorítások miatt nem olyan már, mint régen. Korábban négy napot teszteltünk három autóval Barcelonában sőt akár még Bahreinben is, azok voltak a szép idők számunkra. A pénteki tesztek is jók voltak, szomorú, hogy ma már nincsenek ilyen lehetőségei a tesztpilótáknak” – magyarázta Davidson az Adrivo.comnak.

“Én, Sebastian Vettel vagy épp Robert Kubica még megmutathattuk péntekenként, hogy mire is vagyunk képesek egy F1-sel nyomás alatt. Ha jól végeztük a dolgunkat, igazi versenyzők lehettünk. Aki nem bizonyított pénteken, azt nem ültették be az autóba. Ez nagyon jól működött így. Épp elég baj, hogy ez már nem így van, most meg az idény alatti teszteket is eltörölték.”

A pilóta egyébként pénz hiányában kizárta, hogy visszalépne mondjuk a GP2-be, de LeMans-ban szívesen indulna majd, de egyelőre még mindig abban reménykedik, hogy a Forma-1-ben találhat magának helyet.