Még nyáron írtunk róla, hogy a McLaren egyik volt alkalmazottja pert kezdeményezett a csapat ellen, amiért állítása szerint a vezető, Ron Dennis azért bocsátotta el, mert úgy tudta, hogy homoszexuális (ami egyébként nem volt igaz). A csapat állítása szerint a dolgozó udvariatlan és pontatlan volt, ezért kellett mennie.

Dennis magángépének egykori stewardja, a 27 éves Peter Boland, aki korábban elutasított egy 11 ezer dolláros (2,2 millió Ft) peren kívüli megegyezést, az alaptalan vádak miatti elbocsátásával tulajdonképpen homofóbiával vádolta meg a főnököt, és a héten kezdődött bírósági tárgyaláson a rasszizmust is bevette volt munkaadója jellemrajzába.

Boland azt állította, hogy egy közel-keleti útjuk alkalmával Dennis felszállt a repülőre, ő pedig megkérdezte tőle, hogy kér-e egy italt, de az angol “nem kért, csak azt mondta, hogy szeretne végre kezet mosni, mert egész nap arabok kezét fogdosta”. Az egykori steward azt is hozzátette, hogy Dennis vallási meggyőződésük ellenére többször is udvariatlanul alkoholos itallal kínálta arab partnereit.

A McLaren arab résztulajdonosai, szaúdi származású Mansour Ojjeh és a Bahreini Királyság nem kívánta kommentálni a folyamatban lévő ügyet.