Ahogy szinte minden Forma-1-es pilóta, a BMW-s Robert Kubica is gokartozással kezdte autóversenyzői pályafutását. A lengyel versenyző azonban mára sem felejtette el a kezdeteket, sőt. Kubica összefogott egykori csapatával, az olasz Birellel és közösen fejlesztett egy új járgányt, amely hamarosan a versenypályákon is megjelenik.

“Mindig is szerettem a gokartozást. Nagyon élveztem – erős verseny, kevés politika. Szerettem volna valamit tenni a gokartozásért, ameit még mindig imádok, és ami lehetővé tette, hogy végül a Forma-1-be jussak” – mondta Kubica.

A lengyel nem az első F1-es, akinek saját gokartmárkája van, ugyanezt Fernando Alonso is elmondhatja magáról, és állítólag Lewis Hamilton egykori csapata is azon dolgozik, hogy a világbajnok nevével fémjelzett járgányt dobjon a piacra a közeljövőben.