1993 után a Forma-1 újra visszatérhet az afrikai kontinensre, miután a múlt héten egy új cég, a Guateng Motorsport vette kézbe a Kyalami pálya kezelését azzal a céllal, hogy a közeljövőben csúcskategóriás versenyeket vigyenek az országba.

“Jövő év elején befejezzük a helyzet felmérését, de verseny rendezését én a magam részéről nem támogatnám 2010 előtt,mert van elég gondja az országnak ezen kívül is” – nyilatkozta a cég vezetője, Steve Watson, azt is hozzátéve azonban, hogy a gazdasági válság nem veszélyezteti a terveiket, ugyanis olyan modellt dolgoztak ki, amely nem támaszkodik az autógyártók támogatására.

2011 lehet az időpontja a Francia Nagydíj visszatérésének is. A magny cours-i futam szervezői késő ősszel jelentették be, hogy 2009-től már nem rendezik meg a versenyt, mert egyszerűen nem éri meg nekik. Bernie Ecclestone ugyan már két éve ki akarta túrni a pályát a versenynaptárból, de végül a szerződés miatt még jövőre is ott tartották volna a versenyt.

A legfrissebb hírek szerint azonban már készen áll egy új versenyhelyszín terve, amely Magny Cours-ral ellentétben nem vidéken, a semmi közepén lenne, hanem Párizstól autópályán és vonattal is mindössze bő félórányira, a Szajna völgyében fekvő Flins-ben. Az új pályát a motorsportok iránti rajongásáról is ismert miniszterelnök, Francois Fillon is támogatja.

A tervek szerint az építkezés 2010 tavaszán indulhatna meg, és a helyszín a következő évben már a Forma-1-et is fogadhatná. Problémát egyelőre a Szajna túlpartján lévő település jelenthet, amely közeli híd híján nem sok hasznát látja majd a versenypálya jelenlétének, a zajból viszont részesülne.