A Ferrari vezetősége kilátásba helyezte, hogy a csapat kész távozni a Forma-1-es világbajnoki sorozatból, amennyiben 2010-től valóban egységesíti a motorokat a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).

Az olasz gyár vezetősége hétfői ülésén tárgyalt az FIA által kezdeményezett elképzelésről, amellyel a szövetség a kiadásokat szeretné csökkenteni. A tervezett lépések között szerepel, hogy 2010-re egységesítenék a motorokat.

A csapatoknak nem kell az egyenmotor

A csapatoknak nem kell az egyenmotor


“A Ferrari vezetősége támogatja a fontos és szükséges kiadáscsökkentést, kezdve a motorok költségeinek visszafogásával, ugyanakkor jelezni akarja komoly fenntartásait a motorok egységesítéséről szóló elképzelésekről” – áll az olaszok által kiadott közleményben. “A vezetésünk fenntartja a jogot magának, hogy partnereivel átgondolja a csapat jelenlétét a sorozatban az ilyen új szabályok mellett.”

Nem a Ferrari az egyetlen ellenzője az ötletnek, sőt eddig egyetlen csapat sem támogatta azt. A Toyota pedig szintén az F1 elhagyásán gondolkodik. “Az egységes motor bevezetése elég ok lenne a Toyotának arra, hogy elhagyja a Forma-1-et” – nyilatkozta a csapatfőnök, John Howett.

Forrás: MTI