A Ferrari egyik versenyzője a Magyar Nagydíj után Valenciában is motorhiba miatt búcsúzott, nálunk Felipe Massa, Spanyolországban pedig Kimi Räikkönen versenye ért véget hatalmas füstfelhőbe burkolózva.

Ennek ellenére – valójában van összefüggés -, az a közmegegyezés is kialakult a hétvégén, hogy a Ferrari erőforrásai egyértelmű erőfölényre tettek szert az elmúlt időszakban a mezőny többi szereplőjéhez képes. Érdemes egy pillantást vetni a futamon mért csúcssebességekre: az első öt mind a maranellóiak motorját használta, a két Ferrari és a két Toro Rosso mellett még Adrian Sutil is 15 riválisnál volt gyorsabb az egyenesben.

A különbség a Red Bull két csapata között a legszembetűnőbb, hiszen a Red Bull Racing és a Toro Rosso gyakorlatilag ugyanazt a kasztnit használja, de míg az anyacsapat a Renault motorjaival versenyez, addig a kistestvér autóiban Ferrari szív dobog. A faenzaiak ennek megfelelően tönkre is verték a “nagyfiúkat” (Toro Rosso: 6. és 10. hely, Red Bull: 12. és 17. hely).

F1: A Ferrari motor rejtélye 1

A kistestvér mögött nagyobb erő áll


“A Toro Rosso akkora lóerőfölénnyel jött, amivel nem lehetett mit kezdeni. Erősebb a motorjuk, legalább négytizeddel jobb, mi meg itt tartunk a Renault-val” – mondta a hétvégén Mark Webber.

A renault-s Fernando Alonso is hasonlóan látja a helyzetet:

“Nem szabad elfelednünk, hogy Vettel Ferrari motorral versenyez, előnye van. A Red Bull és a Toro Rosso autói ugyanolyanok, az egyik csapat mégis az élen küzdött, a másik meg nem jutott túl az időmérő második szakaszán.”

Joggal merül fel persze a kérdés, hogy a motorfejlesztések befagyasztása mellett, hogyan tehet szert előnyre bármelyik csapat is. Nos úgy, hogy a szabályok lehetőséget adnak alkatrészek fejlesztésére, ha azok a megbízhatóságot javítják, a Ferrari – és mások is – ezt a kiskaput kihasználva ügyeskednek. Amint látjuk, eredménnyel, de az FIA egy idő után biztosan(?) elkezd majd érdeklődni, hogy a maranellóiak motorjai miért egyre rosszabbak a javítgatás ürügyén végzett módosítások után.

Rossz irányba ügyeskedtek?

Rossz irányba ügyeskedtek?


“Az a gond, hogy mi a Renault-nál tartottuk magunkat a szabályok betűjéhez a motorfejlesztést illetően, és jól ki is toltak velünk. Mások nem így tettek, és előttünk is járnak” – mondta a Renault-főnök, Flavio Briatore már júliusban.

Az biztos, hogy a Ferrarinak gyorsan meg kell találnia a megoldást a hibákra, mert a leggyorsabb körök és csúcssebességek még nem garantálják a bajnoki címet. Úgy hírlik egyébként, hogy Felipe Massa esetében már fontolgatják, hogy a Valenciában csak egy versenyt teljesített erőforrást a motorokat különösen igénybe vevő Belga Nagydíj előtt az egyszeri “joker” felhasználásával büntetlenül kicserélik.