A Forma-1 ura, Bernie Ecclestone tavaly indította el kampányát, amelyben a távol-keleti versenyek időpontjait tenné estére, hogy azok jobban megfeleljenek a sport európai törzsközönségének.

Az idén bemutatkozó Szingapúri Nagydíj már eleve éjszakai versenynek indult, de Ecclestone az Ausztrál Nagydíjat és a Maláj Nagydíjat is esti időpontra tolná – előbbit sikertelenül, utóbbit sikerrel.

Úgy tűnik, hogy még mindig nincs elég sötétben rendezett verseny, ezért két újabb kiszemelt is van: a Kínai Nagydíj, és a leendő Dél-Koreai Nagydíj.

“Beszélünk a kínaiakkal, és meglátjuk, mi lehet belőle. Nyilvánvaló, hogy ha majd Dél-Koreában versenyzünk, ott is jobb lenne az esti időpont” – mondta Ecclestone, miután a malajziai verseny szervezői meghajoltak az akarata előtt.

Sepanghoz hasonlóan a sanghaji pályán is már 2009-ben sor kerülhet az első sötétben rendezett futamra, a koreai verseny pedig várhatóan 2010-ben kerül be a versenynaptárba.