Heikki Kovalainen mindössze második mclarenes versenyén, a Maláj Nagydíjon már tisztán legyőzte csapattársát, Lewis Hamiltont. A finn Sepangban már az időmérőn jobb volt a brit fiúnál, majd a versenyen a dobogó harmadik fokáig jutott, Hamilton pedig csak az ötödik lett.

A csapatnál elismerik Kovalainen teljesítményét, és biztosak az erős folytatásban.

“Heikkit tavaly rendszeresen darabokra szedték [a Renault-nál], mi pedig ugyanígy építettük fel újra. Még három futam, és Lewist is komolyan megizzasztja! És ezt Lewis is tudja.” – mondta a csapatfőnök, Ron Dennis a Daily Telegraphnak.

Dennis, aki tavaly komolyan megégette magát a Fernando Alonso és Hamilton közti belharcban, reméli, hogy a csapaton belüli versengés nem vezet hasonló gondokhoz.

“Lewis is tudja, de örül neki, és viccelődnek rajta. Remélem, amikor igazi versengésre kerül a sor, a harmónia akkor is megmarad köztük!”

A csapat második embere, Martin Whitmarsh szintén csak dicsérni tudta a finn pilótát, és úgy gondolja, hogy az időmérőn begyűjtött büntetés nélkül még ennél is jobban teljesíthetett volna:

“Heikki ragyogó munkát végzett! Ő és a csapata addig dolgoztak a beállításokon, amíg az időmérőn már Lewisnál is jobb volt, pedig egy kicsit több üzemanyaggal is ment. A versenyen is kiválóan teljesített. A büntetés nélkül második lett volna” – magasztalta Whitmarsh Kovalainent.

“Tavaly még gond volt az önbizalmával, az emberek megkérdőjelezték a képességeit, de örömmel látom, hogy milyen komolyan dolgozik, mióta csatlakozott a McLarenhez” – tette hozzá.