Története

Sanghaj környékén a legkorábbi leletek a I. e. 4. évezredből valók. A város története a Szong-dinasztia (960 – 1279) idejében kezdődött, amikor is a Jangce deltája forgalmas kikötővé vált. 1074-től az épülő város már saját adóhivatallal is bírt. 1264-ben három további településsel vonták össze. Mint kikötő egyre nagyobb jelentőségre tett szert, kiváltképp Suzhou számára működött átrakodó helyként a település.

A 16. század közepén a japán kalózok ellen városfalat építettek Sanghaj köré. A 17. században ipara is jelentősebbé vált, Kína egyik gyapot- és textilközpontja alakult ki itt. Ám komoly ütemű fejlődése csak 1842-ben, az első ópiumháború közbeni brit megszállás és az azt lezáró egyenlőtlen szerződés, a nanjingi békét követően indult meg, amikor is Kína kénytelen volt Sanghaj kikötőjét a nemzetközi kereskedelem számára megnyitni. 1843-ban létrejött a brit koncessziós terület is, majd későbbiekben más országok (Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok) is területeket kaptak a környéken.

Sanghaj – Kína 1

Sanghaj területére folyamatosan áramlott a nyugati tőke: bankok, kereskedelmi társaságok települtek ide, és a kereskedelem is virágozni kezdett, leginkább azután, hogy a britek 1857-ben a Jangce hajózási jogát is megszerezték. 1853-ban a Taiping felkelés során Sanghajt egy szélsőséges csoport, a Kis Kardok Társasága foglalta el. A harcok során a külföldi telepek nem sérültek meg, de az agglomeráció komoly károkat szenvedett, így menekültek lepték el a külföldi területeket. Majd 1854-ben a korábbi szabályozással ellentétben kínaiaknak is lehetőség adódott a városba költözésre, így a nagy kereslet miatt az ingatlanárak drasztikus mértékben emelkedni kezdtek. 1863-ban az amerikai és a brit település egyesült létrehozva egy nemzetközi telepet.

Az 1894-95-ös kínai-japán háborút lezáró Simonoszeki-béke komoly befolyást engedett Japán számára Kínában, így lehetősége volt koncessziós területet alakítania Sanghajban is. A japánok építették az első gyárakat, ám később mások is befektettek az iparba kihasználva a nagyszámú olcsó munkaerőt. Az 1900-as boxerlázadás, majd az 1911-es rendszerváltás miatt sokan özönlötték el a várost. Az 1920-as évekig Sanghaj a legjelentősebb távol-keleti világvárossá fejlődött, lakossága a 20. század elején meghaladta az 1 millió főt.

Az I. világháború során a nagyhatalmak a saját harcaikkal elfoglalva kevesebb figyelmet fordítottak a kínai területeikre, így kialakulhatott mind a kínai burzsoázia, mind a radikális mozgalmak a városban. 1915-ben Sanghajban jelent meg az új kultúrairányító lapja, az Ifjúság (1916-tól az Új Ifjúság), amely hamarosan a kommunisták lapjává vált. 1918-tól Szun Jat-szen tevékenykedett a városban. Ekkor alakult ki a kínai nemzeti öntudat is, amely a versailles-i békeszerződést követően – amikor is a sanghaji német területek Japánra szálltak át ahelyett, hogy Kína kapta volna meg – 1919. május 4-én megmozduláshoz vezetett. 1919. július 5-én pedig általános sztrájk volt a városban.

1921-ben szintén a városban került megalapításra a Kínai Kommunista Párt, amely ellenségének a “külföldi imperialistákat” nyilvánította ki. 1925-ben a brit rendőrség Nanjing úti sortüze vált a kínai forradalom kiváltó okává. 1927-ben a Nemzeti Hadsereg Csang Kaj-sek vezetésével a Kommunista Párt helyeslésével város kínai vezetést a Kuomintag alá rendelte, majd még az évben leverte a felkeléseket. Mintegy 5000 embert pedig tárgyalás nélkül kivégeztetett.

A 2. kínai-japán háború során, 1932. január 28-án a Mandzsúriát elfoglaló japánok kísérletet tettek Sanghaj elfoglalására, ám a kínaiak ellenállása győzött. Az 1930-as évek során kis mértékben még fejlődötta város, a kommunista mozgalom központja maradt, miközben a kínai tőkésség nagy része is itt élt a mintegy 50 000 külföldi (köztük 116 magyar) tőkés mellett. Végül 1937-ben, a sanghaji csatában Sanghaj japán fennhatóság alá került, ám az 1945-ig megszállt város a II. világháború során sok menekültet, köztük mintegy húszezer zsidót fogadott be Európából. A háborút követően Franciaország, az Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok kivonult az itteni területeiről.

1949. május 27-én a kommunista csapatok elfoglalták a várost, aminek következtében mind a Kuomintag vezetősége, mind a külföldi és kínai tőkés társadalom elhagyta Sanghajt. Az előbbi Tajvanra, az utóbbi Hongkongba költözött. Kína vezetése az 50-es-60-as évek során a fejlettnek gondolt Sanghaj iparát és infrastruktúráját nem javította, így az 1970-es évekre már bármely kínai nagyváros hasonló képet mutatott a korábbi metropoliszhoz, ám a vidéki városokkal ellentétben itt nyereségesen működött az ipar és működött a szociális háló is. A helyzet nem sokat javult az 1978-as gazdaságpolitikai nyitás után sem.
a világ leggyorsabb (és legdrágább) gyorsvasútja, a Maglev a nemzetközi repülőtér és a belváros között repíti az utasokat átlag 400 km/órás sebességgel.

Sanghaj helyzete az 1980-as évek végén kezdett radikálisan változni. A vezetés ekkor azt a tervet dolgozta ki, hogy visszaszerzi a város korábbi jelentőségét. Ennek hatására 1990-ben a semmiből új városrész (Pudong) nőtt ki, majd 1991-ben megalakult a Sanghaji Különleges Kereskedelmi Övezet. 1992-től a központi kormány Jiang Zemin volt sanghaji polgármester vezetése alatt nekilátott az adók csökkentéséhez elősegítendő a helyi és külföldi tőke beáramlását a városba. Sanghaj Guangdong tartománnyal ellentétben nem pusztán a könnyűiparban, hanem a nehéz- és a szakképzettséget igénylő iparban és a szolgáltatásban is nagyarányú fejlődést, összesítve évi 9-15%-os gyarapodást mutat.

Sanghaj – Kína 2

Sanghaiban fut a világ leggyorsabb és legdrágább (kilométerenként közel 1 milliárd forintba kerülő) gyorsvasútja a Maglev.

Sanghaj – Kína 3