Sebastian Vettel a Maláj Nagydíj második szabadedzésén ragyogóan szerepelt, a fiatal német a délután jelentős részében a második legjobb idővel tartotta magát, és az edzés végére is csak az ötödik helyre csúszott vissza.

Vettel a múlt héten Ausztráliában az időmérőn a top10-be került, és úgy tűnik, hogy most is lendületben van. A nemrég a Ferrarival is hírbe hozott német fiú azonban nem tulajdonít sok jelentőséget a pénteki eredménynek.

“A köridők egyáltalán nem jelentenek mindent, de azért elégedettek lehetünk a délelőttel, elég sok kört futottunk. Sajnos délelőtt Sajnos délelőtt gond volt a fékkel, de szerencsére nem vesztettünk vele sok időt” – mondta a 20 éves pilóta.

Csapattársa, Sebastien Bourdais már sokkal rosszabbul járt, a francia autója a második edzés első körén megadta magát. A négyszeres ChampCar-bajnok F1-újonc így nyilatkozott első sepangi napja után:

“Nagy jó és gyors a pálya. Nem volt azonban sok tapadás, ezért nem tudtuk teljesen kiismerni az autót, rá kellett magunkat bízni a pályára, hogy lépésről lépésre haladjunk. Rögtön a délután kezdetén elromlott a sebességváltó váltás közben, ami motort is tönkretette. Délelőtt nem tűnt rossznak az autó, délután más gumikkal is kipróbáltam volna, de nem így alakult” – magyarázta Bourdais, aki ausztráliai bemutatkozásán kis híján negyedikként ért célba egy hete.