Fogalmunk sincs róla, hogy mi az erősorrend a Forma-1-ben. Legalábbis a kusza Ausztrál Nagydíj után azt hihetnénk, a Ferrari a Minardi szintjén van.

Räikkönen nem szerzett volna pontot a múlt héten, ha a Honda nem hibázik. Kétszer is amatőr hibát vétett, majd motorhiba végezte ki a Ferrariját, ahogy Massáét is. A brazil sem épp tehetségét villogtatta az első futamon. Ha szeretnék megvédeni világbajnoki címüket, akkor nem engedhetnek meg újabb hibákat, hiszen a McLaren hozta a formát már Melbourne-ben is. Gyorsak és megbízhatóak voltak.

Nem épp a vb címhez vezető út

Nem épp a vb címhez vezető út


Figyelembe véve, hogy tavaly Sepangban a wokingi alakulat oktatta a vörösöket, minden tudásukra szükség lesz, hogy jó versenyt fussanak. 2007-ben komoly gondja volt a Ferrarinak a tapadással, most hogy már kipörgésgátló sincs, ez kritikus lehet.

A BMW-k Ausztráliában gyorsabbak voltak mint tavaly, de a győzelem azért még nem ment erőből. Pont nélkül távoztak, de meglepően jól mentek a Hondák és a Toyoták. A Renault kapott pontot, de sokkal inkább a szerencsének és Fernando Alonso zsenijének köszönhető, mint a technikának. És ez csak pár csapat. Ha szerencsések vagyunk, újabb fordulat teszi izgalmassá a bajnokságot.  

Räikkönen már nem bénázhat 1

Időmérő edzés: 2008.03.22-én magyar idő szerint 07:00 órakor kezdődik.
Futam: Az 56 körös Maláj Nagydíj március 23-án 08:00 órakor indul.
2007-es dobogó: 1. Fernando Alonso, 2. Lewis Hamilton, 3. Kimi Räikkönen
Körrekord: 1 perc 34.223 másodperc, Juan Pablo Montoya – McLaren

Maláj Nagydíj 2007 videón:


A pálya és verseny:

Szükség lehet rájuk

Szükség lehet rájuk


Ilyenkor a legtöbb csapat Ausztráliából egyenest Malajziába utazik, hogy minél hamarabb akklimatizálódhassanak, hiszen a hatalmas meleg és a páratartalom próbára teszi a pilótákat és az autókat is. Könnyedén lehet 50 fok is a pilótafülkében. Idén azonban esőt is ígérnek, ami önmagában is rontja helyzetet, de egy gyorsan érkező trópusi vihar, káoszt okozhat az időmérőn vagy a versenyen.

Ha eső lesz, mindenki szenvedni fog és megint nem tudjuk meg jó-e az új Ferrari. Hét autó fejezte be a versenyt Ausztráliában, hányan fogják, ha esni kezd?

Ha viszont mégis meleg lesz, akkor a gumikon akár a győzelem is múlhat, ugyanis az 5543 méteres sepangi pálya erősen koptatja az abroncsokat. A közepes és gyors kanyarokkal tűzdelt aszfaltcsík az átlagosnál szélesebb, így a megszokottnál könnyebb előzni.   

A Toyota pontokat akar szerezni

A Toyota pontokat akar szerezni


Malajziában speciális karosszériát alkalmaznak a csapatok, nehogy a motor túlmelegedjen. A rajtnál állva, tankoláskor, amikor nincs menetszél, de biztonsági autó mögött araszolva is kritikus terhelés éri a V8-asokat a hőség miatt.

Állítólag a Ferrari motorhibái Ausztráliában a meleg miatt következtek be, hát Malajzia sem épp a hűs levegőjéről híres. És nemcsak a vörös autóknál, de a Toro Rossónál és a Force Indiánál is gond volt az olaszok V8-asiaval. Lehet, hogy ők imádkoztak esőért?

Massa elmeséli, milyen egy kör Sepangban: