Rubens Barrichello a hétvégi Ausztrál Nagydíjon jól teljesített a Hondával, de a verseny után kizárták, mert a bokszutcába tilos időben hajtott be, majd a piros lámpa ellenére el is hagyta azt.

A brazil versenyző azt állítja, hogy ő nem látta a bokszutca végén a piros lámpát, és szeretné, ha úgy változtatnának, hogy a jelzés világos és könnyen észrevehető lenne.

“Egyáltalán nem látom a lámpát. Nem is fogom látni, nem is teszek úgy, mintha látnám. Rossz helyen van, mire az ember meglátná, már túl késő, addigra el is ment mellette. Az új ECU [az új, egységesített elektronikus vezérlőrendszer] miatt most más funkciók, gombok vannak, amiket végig állítgatni kell a bokszkiállás alatt, és még ezekre kell figyelni akkor is, mikor a lámpához érek” – mondta a verseny után a brazil veterán.

Barrichello szerint valami nagy jelzőrendszerre lenne szükség, ő például egész karrierje alatt nem látta, hogy mit is mutat a lámpa.

“Zászlós ember kellene, vagy valami nagy kijelző. Valami igazán nagy. A 16 F1-es évem alatt mindig problémám volt a bokszutca végén lévő lámpákkal, egyszerűen nem lehet látni őket. Így járt már Montoya, Massa és Kubica is. Senki nem látja, hacsak nincs a csapatban egy ember, aki szól, hogy piros a lámpa, vagy valami hasonló.”