Fernando Alonso 2008-as első renault-s versenyén az élmezőnynél gyengébb autójával is a negyedik helyen végzett (a 11. helyről rajtolt), túlszárnyalva ezzel mind a várakozásokat, mind a Renault képességeit. A  jó eredménytől nem bízzák el magukat a csapatnál, de mindenképp nőtt az önbizalom.

“Az eredmény nagyon fontos a csapat számára, megerősít minket, plusz motivációt ad a munkához. Tudjuk, hogy a rendkívüli körülmények miatt értünk el ennyit, de azért ehhez ott is kellett lenni. De ez csak az első futam volt, még fejlődnünk kell, hogy utolérjük a többiek tempóját. Van még tennivaló, de a melbourne-i eredmény hitet ad az előrelépéshez” – mondta visszatekintve Alonso.

“Mindenképp javítanunk kell az időmérős tempónkon, a jobb rajthely nagyon megkönnyítheti a versenyt. A állandó teljesítmény is fontos, mert csak így lehet előrelépni. Sepangban is ezt kell majd észben tartanunk.”
 
A kétszeres világbajnok Malajziába egyik kedvenc futamára érkezik, és nem számít nehézségekre a hírhedten forró helyszínen.

“Sepang a kedvenc pályám. 2003-ban itt szereztem az első pole pozíciómat a Renault-val, és kétszer is győztem már. Nagyon élvezem itt a vezetést, és mindig egy kicsit bátrabban nyomom. Remélem, idén is jól megy majd. Nem tartok a körülményektől, már Austráliában is elég nagy hőség volt, így nem hiszem, hogy gondot okoz a meleg. Nagyon sokat edzettem a télen, jó formában vagyok, minden rendben lesz” – jósolta a Maláj Nagydíj előtt a spanyol.