Tegnap a McLaren új versenyzője, Heikki Kovalainen kimondottan visszafogottan nyilatkozott a kilátásairól, de csapattársa, Lewis Hamilton szerint a finn erős lesz.           

“Szerintem egyelőre csak nem mutatja meg a lapjait, szerénykedik. Mindenki tudja, hogy nagyon-nagyon versenyképes. Én legalábbis tudom, hogy óriási tehetség. Biztos vagyok benne, hogy ugyanojan keményen hajt majd engem, mint én őt” – mondta Hamilton Melbourne-ben.

A brit versenyzőnek tavaly kijutott a jóból Fernando Alonso mellett, de azt állítja, hogy Kovalainennel kiváló a kapcsolata..

“Jobb már nem is lehetne. Nála aktívabb versenyzőt még sosem láttam. Teniszeztünk, kosárlabdáztunk együtt, és az edzésprogramot is közösen végeztük. Nagyszerű, hogy mindenben részt vesz” ? magyarázta Hamilton.

A csapatfőnök, Ron Dennis a tavalyi tapasztalatok után már több kétellyel néz az idei év elé:

“Izgalmas lesz látni, hogy a barátságuk akkor is megmarad-e, amikor elkezdik egymást elverni.”