A múlt héten végre kiderült, hogy 2008-ban is 11 csapat kezdi meg a világbajnokságot, a Super Aguri új tulajdonosai megmentették a csapatot. A leafieldi alakulat versenyzője, angol Anthony Davidson nagyon megkönnyebbült, hogy megúszták a szétesést.

“Óriási megkönnyebbülés, hogy itt lehetünk. Általában nem azért indul az ember versenyezni, hogy ne legyen lyuk a rajtrácson, de most ez a helyzet. Rosszul hangzik, de a csapatból mindenki a fellegekben jár, amiért itt vagyunk. Pár héttel ezelőtt még nagyon rosszul álltak a dolgok” – mondta a versenyző.

Davidsonnak semmilyen illúziója nincs afelől, hogy hol lesz a helyük a versenyben, de most még ez sem igazán bántja.

“Ezen a versenyen nem az eredményre hajtunk, és következő néhányon sem. Majd ha visszatérünk Európába, talán javulunk. Azt tippelem, hogy az utolsó helyre kerülünk, de oda könnyedén. Ez persze rosszabbul hangzik, mint amilyen valójában, igazából csak a tesztelés hiányáról van szó. Ide és Malajziába csak azért megyünk, hogy a helyszínen legyünk.”

Davidson nem vár semmit

Davidson nem vár semmit


“Nem nagyon vannak tartalékaink, ezért nagyon keveset autózunk majd, talán futunk 25-30 kört összesen holnap, ez sem könnyíti a helyzetünket. Nem tehetünk mást, mint hogy élvezzük, hogy itt vagyunk, és megpróbáljuk kihozni a legjobbat a dologból. Ennél már csak jobb jöhet” – tette hozzá Davidson.

A csapat új tulajdonosa, a Magma Group egyébként átszervezésre készül a csapatnál, a vezetőket eltávolíthatják. A technikai igazgató, Daniele audetto például már el sem utazott Ausztráliába, de a csap, Aguri Suzuki jövője is bizonytalan. Azt is rebesgetik, hogy a Super Agurit valamikor az európai szezon elején átnevezhetik és átfesthetik.