A BMW Sauber a folyamatos fejlődés jegyében idénre az első futamgyőzelmet tűzte ki célul, a csapat német versenyzője, Nick Heidfeld azonban még ennél is magasabbra céloz – és állítása szerint már az autó is jó.

“Az elmúlt két év során egyre jobban álltak a dolgok, és remélem, hogy még a világbajnokságot is megnyerhetem. Amióta januárban a pályára küldtük az autót, folyamatosan zárkóztunk fel, azaz az élmenők utáni szakadék mostanra eltűnt” – mondta a pilóta.

A 30 éves Heidfeldnek már a Forma-1 utánra is vannak tervei – akár megnyeri a bajnokságot valamikor, akár nem -, a pilóta a Nürburgringen, pontosabban a Zöld Pokolnak is becézett legendás Nordschleifén szeretne versenyezni. Heidfeld már gyerekkora óta vonzódik a pályához, még biciklizni is ott tanult meg, és tavaly volt is alkalma a 2006-os BMW-vel körözni rajta.

“A 24 órás nürburgringi versenyen nagyon szeretnék részt venni. Leírhatatlan volt [ott vezetni], kiemelkedő pillanat volt számomra. Sosem felejtem el!” – mondja Heidfeld.

Nick Heidfeld a Nordschleifén