A McLarent 1980 óta vezető Ron Dennis távozásáról az első hírek még tavaly nyáron, az Alonso-Hamilton belharc kitörésekor röppentek fel, majd a kémügy befejeződése után új erőre kaptak. Az év eleje óta újra egyre többször emlegetik a vezércserét a McLarennél, mostanra némelyik brit lap már határidőkről is ír.

Míg a mai Guardian azt állítja, hogy a 60 éves csapatfőnök – elsősorban a Mercedes nyomására – a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj (március 16.) előtt átadja a stafétabotot Martin Whitmarsh csapatigazgatónak, addig a Sunday Times saját informátoraira hivatkozva arról ír, hogy Dennis már ezen a héten távozhat.

Azonban Whitmarsh, aki 1989 óta a csapat tagja, spekulációnak minősíti ezeket a híreket, és azt állítja, hogy nem ambicionálja Dennis posztját.

“Nincs rajtam nyomás, és én sem erőltetem. 19 éve vagyok a McLarennél, és nagyon türelmes vagyok. És nem szeretném Júdásként elárulni Dennist, nem fogom hátbaszúrni. Mindenkinek meg kell értenie, hogy ezek csak találgatások. Egyértelműen úgy gondolom, hogy gátat kell szabnunk a ‘Ron távozik’ témának a médiában. Kizárólag, hangsúlyozom, kizárólag az ő döntése, hogy kíván-e változtatni a mostani szereposztáson” – nyilatkozta a lehetséges utód.