A McLarentől az idény végén távozott Fernando Alonsót eddig a Renault-val, a Red Bull-lal, esetleg a Toyotával kapcsolatban emlegettük, most azonban meglepő fordulatot vett a spanyol szerződéskeresési ügye.

A német Sport Bild értesülése szerint ugyanis a kétszeres világbajnok a héten egy egész napot töltött a Honda csapat brackley-i gyárában, ahol még ún. seat-fittingen – azaz a személyre szabott vezetői ülés méret- és mintavételén – is részt vett.  

A német lap azt állítja, hogy Alonso és a Honda közel járnak a megállapodáshoz. A spanyol szerződtetése beleillene a Nick Fry által idén levezényelt fejvadász-hadjáratba, amely keretében a bokszutca tucatnyi neves szakemberét gyűjtötte a Hondához más csapatoktól, köztük a Ferrari volt technikai igazgatóját, Ross Brawnt, aki hétfő óta ténylegesen is csapatfőnökként működik.

Fry (j.) mindenkit begyűjt

Fry (j.) mindenkit begyűjt


Bár Brawn a korábbi pletykákat cáfolva azt nyilatkozta, hogy a veterán Rubens Barrichello jövőre is marad a csapatnál, Alonso érkezésével a brazilt mégis elküldenék, valószínűleg a Super Agurihoz Takuma Sato mellé.

Alonso és a Honda egymásra találását állítólag maga az F1-főnök, Bernie Ecclestone kezdeményezte.