Bernie Ecclestone újra, már sokadszorra támadta a Brit Nagydíj szervezőit, amiért nem képesek felújítani a futamnak helyszínt adó Silverstone-i pályát és létesítményeit. A nagy hatalmú kisembert nem érdekli a pénzhiány, eredményeket akar látni, vagy búcsúzhatnak a britek a versenytől.

“Nagy-Britanniának kellene az F1 szívének lennie, a pályánk meg sehol sincs! Annak az összegnek egy apró töredékéből, amit a kormány az olimpiára pazarol, Silverstone-t is támogathatnák!” – nyilatkozta Ecclestone a BBC-nek.

A pályát birtokló BRDC (a brit autóversenyzői klub, elnöke Damon Hill) idén hosszú idő után előállt a fejlesztési tervvel, de pénzük továbbra sincs a megvalósításra.

“Pontosan tudják, hogy mit kellene tenniük, legalább öt éve tudják már. Ne mi mondjuk már meg, hogy honnan szerezzenek pénzt! Mindenesetre furcsa ez, a legtöbb helyen a kormányok támogatják a versenyt” – dohogott Bernie.

Bernie a a brit fővárosban rendezne versenyt

Bernie a a brit fővárosban rendezne versenyt


Ecclestone régi álma, a londoni utcai verseny megvalósíthatatlanságán is kesergett egy sort a BBC-n, persze ebben az esetben is az olimpiai kasszában turkált:

“Ken Livingstone polgármester nagyon segítőkész volt, készítettünk is egy tervet. Sínen volt a dolog, csak a pénz volt kérdéses, pedig fillérekből kijönne ahhoz képest, amit az olimpiára költenek. Tisztán üzleti szempontból az összes befektetés megtérülne, nem értem miért nem valósul meg!”