Flavio Briatore, a Renault csapatfőnök ma arról beszélt egy olasz rádiónak, hogy a mostani versnyzőket lecseréli a jövő évre, Fernando Alonso pedig visszatérhet a csapathoz, a McLarennél tett szerencsétlen kitérő után.

“A Renault-nak biztosan más versenyzői lesznek jövőre. Annak pedig 60 százalék az esélye, hogy Alonso nálunk lesz” – mondta az olasz az interjúban.

Valószínűleg Piquet ül be jövőre

Valószínűleg Piquet ül be jövőre


A kijelentés Giancarlo Fisichella karrierjének szomorú végét jelentheti, csapattársa, a finn Heikki Kovalainen ezek után pedig minden további nélkül mehet a McLarenhez Alonso helyére – feltéve, hogy szeretnék őt. Úgy tűnik, hogy Alonso megoldotta az állítólag a tárgyalásokat hátráltató személyi kérdést – amely valószínűleg az egyenlő pozíciót akaró Kovalainen volt. A renault-s versenyzői helyre a szinte száz százalékos jelöl az eddigi tesztpilóta, a brazil Nelsinho Piquet, és természetesen Alonso.

“Előnyben vagyunk Alonsóval, mert mi már jól ismerjük. Ez a dolog holnaputánra eldől” – ígérte Briatore.

Alonsonak jelenleg – legalábbis a nyilatkozatok, bejelentések alapján – már nem maradt sok lehetősége, hogy 2008-ban is vezethessen, miután ma a Toyota is letisztázta a jövő évi felállását a német Timo Glock szerződtetésével. A spanyol vagy visszatér a Renault-hoz vagy ki is maradhat.

“Amikor az ember megházasodik, majd elválik, nem könnyű újra összejönni. De mindenképp megoldást akarunk találni. Ez a hét döntő lesz a ‘házasság’ szempontjából. Alonso választhat, és minket már ismer. Tavaly a McLaren mellett döntött, amivel hibázott” – magyarázta a Renault-főnök.

Briatore 60 százalékot ad Alonso érkezésére

Briatore 60 százalékot ad Alonso érkezésére


Briatore szerint meg kell adni a megfelelő szabadságot a versenyzőnek, hagyni kell lélegezni, ezen kívül Alonsónak biztosítani kell az első számú pozíciót. Szerinte mindez nem működött a McLarennél, de a spanyol versenyző tudhatja, hogy a Renault-nál számíthat erre.

“Jelenleg nem számít neki a pénz. Minden másra gondol, csak a pénzre nem” – mondta az olasz csapatvezető Alonsóról.