Helló mindenki!

A brazíliai hétvégém egyetlen pozitívuma az volt, hogy barátom és honfitársam Kimi megnyerte a világbajnokságot! Gratulálok neki, mert egész évben keményen dolgozott, mindenkinél több versenyt nyert, és abszolút megérdemli a világbajnoki címet. Sokszor állt már közel a végső sikerhez, és ez is azt bizonyítja, hogy az állhatatosság elnyeri jutalmát.

Nehéz év végi hajrán vagyunk túl, ami Brazíliában is folytatódott, ahol idén először nem tudtam befejezni a versenyt. Nagy csalódás volt, mert ha ezt is teljesítem, akkor mind a 17 futamon célba érek – a mezőnyből egyedüliként – és erre igazán büszke lehettem volna életem első F-1-es szezonjában. Sajnos nem sikerült.

Az időmérőn elkövettem egy hibát, ezért csak a 17. helyről vághattam neki a versenynek, aminek köszönhetően belekeveredtem az első kanyarban történt csetepatéba, ami egy bal első defekttel végződött. Aztán a 35. körben az autóm egyszer csak önállósította magát a 3-as kanyarban, és a falnak csapódtam. Nagyon dühített, hogy így ért véget az évem, de kint maradtam a pálya mellett, hogy lássam Kimi győzelmét.


Mit is mondhatnék első Forma-1-es évadom végeztével? Vannak dolgok, amikkel elégedett vagyok, és vannak, amikkel kevésbé. Összességében a Renault-nál senki nem örült annak, hogy csak a negyedik leggyorsabb autó volt a miénk, és az egyéni végelszámolásnál a hetedik és nyolcadik helyet szereztük meg. Ennél többre számítottunk, úgyhogy ez egyértelmű csalódás volt mindenkinek.

Azért szereztem jó néhány pontot, volt néhány jó versenyem, és még életem első dobogós helyezését is megszereztem, de tudom, hogy tovább kell fejlődnöm ahhoz, hogy megvalósítsam az álmomat, és világbajnok legyek. Számomra az idei tél nem a pihenésről szól majd, hanem mentális és fizikális képességeim csiszolásáról, hogy sokkal felkészültebben vágjak neki a következő szezonnak, mint 2007-ben. Mindig megpróbálom reálisan értékelni a saját teljesítményemet, és tudom, hogy rengeteg szempontból fejlődhetek még.


Addig is itt a következő kihívás novemberben: a New York Maraton. Keményen készülök rá, jó idővel szeretném teljesíteni a távot. Ezt követően aztán vissza az F-1-es edzésekbe, és szorgosan készülök 2008-ra. Továbbra is várjuk a Renault döntését a jövő évi versenyzői párosításról, de biztos vagyok benne, hogy a Forma-1-ben maradok, és remélhetőleg ezzel a csapattal. Nagyon jól dolgoztunk együtt az idén, sosem adták fel, és megérdemlik, hogy jövőre visszatérjenek a csúcsra.

Köszönöm mindenkinek, aki bemutatkozó évem naplóját olvasta, élvezet volt hetente megosztani a gondolataimat Önökkel, és remélem, hogy a kulisszák mögé pillantva átérezhették, hogy milyen egy F-1-es újonc élete!

Viszlát,

Heikki

A rovatot a világ egyik legjelentősebb biztosítási, banki és vagyonkezelő szolgáltatója, az ING támogatja.