A Renault finn újonca, Heikki Kovalainen elismerte, több más csapat mellett a McLarennel is tárgyal egy lehetséges jövő évi szerződésről. Kovalainen nyilatkozata megerősíti azokat a korábbi híreket, amelyek szerint a Renault és a McLaren egy csere keretében oldaná meg Fernando Alonso távozását.

A finn pilóta az angol ITV-n viccelődött azzal, hogy a Brazil Nagydíj időmérőjén mutatott teljesítménye miatt talán nem is akarnák őt a wokingiak:

“Lehet, hogy azt gondolták, jobb, ha nem foglalkozunk vele. De komolyra fordítva, sok csapattal tárgyaltunk, egyelőre csak annyit mondhatok azonban, hogy a Renault-val év végéig van szerződésem. Meg kell várnunk, hogy mások mit lépnek.”

Ha Alonso idén elhagyja a McLarent, legnagyobb valószínűséggel korábbi csapatához, a Renault-hoz tér vissza. A csapatfőnök, Flavio Briatore épp ezért még mindig nem döntött a két mostani versenyző, Kovalainen és Giancarlo Fisichella sorsáról. Kovalainent segítheti, hogy a McLaren főnöke, Ron Dennis szereti a finneket.