A Brazil Nagydíj időmérő edzésének hajrájában, amikor mindenki az utolsó gyors körére készült, Lewis Hamilton a bokszból kijövet épp a mért körön autózó Kimi Räikkönen elé érkezett, aki emiatt időt veszített. Az edzésen Räikkönen végül a harmadik, a brit újonc pedig a második rajtkockát szerezte meg. Hamilton sajnálta az esetet, és az edzés után bocsánatot is kért a világbajnoki riválisától.

“Hát, nem jött valami jól. Egy kicsit kiszaladtam, amikor elmentem mellette, és időt veszítettem. Nem tudom, pontosan menniyt, nem láttam az adatokat, de talán egyszerűbben is el lehetett volna engedni” – mondta az edzés után Räikkönen.

Hamilton elmondta, hogy a csapat előre figyelmeztette, hogy a finn közelít, és hogy ő igyekezett is mindent megtenni, hogy a lehető legkevésbé zavarja meg:

“Kijöttem a bokszutcából, a csapat pedig szólt, hogy közel leszek Kimihez, annál a sebességnél pedig vibrálnak a tükreim, ezért nem fogom látni. Bocsánatot kérek, ha az útjában voltam, de nem gondoltam, hogy ennyire közel lesz. Én a helyemen maradtam, fékeztem, nem éreztem, hogy elrontottam volna a körét, és el is engedtem” – mondta Hamilton.