A Brazil Nagydíjra újraaszfaltozott interlagosi pálya az előzetes számításoknál sokkal jobban koptatja a szuperlágy gumikat, a futamon problémák adódhatnak. Az új aszfalt sötétebb felülete sokkal jobban felmelegszik a vártnál, ezért a kopás is sokkal gyorsabb. A versenyzők abban bízhatnak, hogy a pálya gyorsan “felgumizódik”.

“Elég trükkös volt a gumi, de mindannyian ugyanabban a cipőben járunk. Az üzemanyagfogyasztós köreim alatt nagyjából el is használódtak a gumijaim, szóval mindössze öt kör alatt. Izgalmas lesz, hogy ki hogy megy holnap. Mi, a versenyzők mindent megteszünk majd, hogy vigyázzunk rájuk, de  van egy kis kockázat” – mondta tegnap Lewis Hamilton, aki épp az elkopott gumik miatt nem lett világbajnok már az előző, Kínai Nagydíjon.

A csapatok tapasztaltak már ilyet az idén, a Kanadai Nagydíjon is ez volt a helyzet, de akkor segített, hogy a verseny alatt az aszfalt szépen felgumizódott. Most is ebben bíznak. A Bridgestone szakembere, Hirosi Hamasima így nyilatkozott:

“A pálya gyorsan javulni fog a verseny alatt, de a gumik kezelése így is kulcsfontosságú kérdés marad.”

A csapatok valószínűleg mind a verseny utolsó szakaszában teszik majd fel a szuperlágy keveréket, kérdés, hogy a taktikák alapján mennyi időt kell majd kibírniuk. A kopás szinte mindenkinek rossz hír, de Kimi Räikkönennek még jól is jöhet: idén láthattuk, hogy a Ferrarik jobban kímélik a gumikat, mint a McLarenek.