Fernando Alonso lépéséig a Forma-1-es pilótapiacon valószínűleg nem lesz komoly mozgás, miután azonban eldől, hogy a spanyol hol folytatja 2008-ban, megindulhat a csrebere, a pálya szélén álló versenyzők vándorlása. Ez pedig olyanokra is veszélyt jelenthet, akiknek látszólag stabil helyük van.

Az egyik ilyen versenyző a hondás Rubens Barrichello, akiről a bennfentesek azt állítják, hogy a csapat mérlegeli a jövő évi alkalmazását. Állítólag a brazil szerződésében lévő teljesítményre vonatkozó kitételekre hivatkozva küldhetik el, ha jobb jelölt tűnik fel a színen. Barrichello jelenleg 2008-ra is leszerződött a Hondához, és ha megkezdi a 2008-as idényt, ő lesz minden idők legtapasztaltabb Forma-1-es versenyzője.

A brazil pilóta nem aggódik a pletykák miatt:

“A Honda tudja, hogy mennyit ér a tapasztalatom, és egyébként is, ugyanolyan gyors vagyok, mint Jenson [Button]” – nyilatkozta egy svájci lapnak Barrichello.

Ha jobbat találnak, ő is mehet

Ha jobbat találnak, ő is mehet


A toyotás Jarno Trulli is veszélyben lehet, annak ellenére, hogy neki 2009-ig szól a szerződése a japán alakulatnál. A csapat elnöke, John Howett azonban nem állít biztosat az olasz sorsáról:

“Jarnonak szerződése van jövő évre. Hogy biztos-e a helye 2008-ra? Ez egy nagyon nehéz kérdés. Azt hiszem, ha elég jól teljesít, ő ül majd az autóba.”