Ha másért nem, hát a Mercedes ellenérzése miatt Fernando Alonso szinte biztosan nem vezet már jövőre a McLaren-Mercedesnél. A pótlás ennél érdekesebb kérdés.

Mivel a Mercedes tulajdonrésze miatt félig-meddig német csapatról van szó, így nem meglepő, hogy a jelöltek között felmerült már Sebastian Vettel, de elsősorban a szintén német Nico Rosberg neve is. A Mercedes sportigazgatója azonban cáfolja, hogy bármelyikük is a csapat listáján lenne:

“Semmi félreértés, nincsenek tárgyalások. Hogy valamikor nálunk vezetnek-e majd, nem tudom – mindketten elég jók hozzá. A sorsuk a saját kezükben van” – mondta Haug.

Érdemes azonban arra is felfigyelni, hogy kik nincsenek a listán, velük ugyanis éppen tárgyalhatnak is. A másik két gyakran emlegetett jelölt között is van egy német, a jelenleg a Spykernél versenyző Adrian Sutil, és a Renault-tól egy csere keretében akár Heikki Kovalainent is megszerezheti a McLaren – Ron Dennis rajong a finn pilótákért.