Ahogy már írtunk róla, a Nemzetközi Motorsport Szövetség (FIA) különleges megfigyelőt delegál a McLarenhez a Brazil Nagydíjon, aki arra figyel majd, hogy a csapatfőnök által hangsúlyozott pilóták közti egyenlőség valóban megvalósuljon, Fernando Alonso ne szenvedhessen hátrányt Lewis Hamiltonnal szemben a bajnoki címért folyó küzdelemben.  

A felügyelő alkalmazását hivatalosan Carlos Garcia, a spanyol motorsportszövetség elnöke javasolta az FIA elnökének, Max Mosleynak, de a háromszoros világbajnok – és volt mclarenes – Niki Lauda úgy gondolja, hogy az ötlet Alonsótól származik.

Lauda nem örülne Alonso győzelmének

Lauda nem örülne Alonso győzelmének


“Úgy gondolom, hogy az ötletet Fernando Alonso ültette a fejükbe” – nyilatkozta az osztrák a német Bildnek.

Az 58 éves veterán arra is figyelmezteti a spanyolt, hogy nem lesz könnyű dolga a csapatfőnökkel az idény végeztével. Alonso az utóbbi időben nem egyszer utalt rá, hogy nem tervezi, hogy elhagyja a csapatot, ennek ellenére mindenki biztosra veszi, hogy jövőre máshol versenyez – a Renault-nál álítólag már alá is írt egy szándéknyilatkozatot.

“Ron nem könnyű eset, de én mindig tudtam, hogy hol a határ, nem ártottam a szponzoroknak és azoknak, akiktől a fizetésemet kaptam. Érdekes lesz, hogy mi történik majd a Brazil Nagydíj után!” – utalt Lauda arra, hogy Alonso számtalanszor kritizálta, gyanúsítgatta a csapatot, sőt, Ron Dennist is megzsarolta.