A változékony idő – hol esett, hol nem -, ismét történelmet írt a Kínai Nagydíjon. Így megtörtént az, amire kevesen számítottak: Lewis Hamilton nem szerzett pontot. Hiába uralta fölényesen a verseny első felét és autózott fantasztikusan a McLaren pilótája, 26 körrel a vége előtt irányíthatatlanná vált az autója.

A csapat a változó időjárási körülmények között túl sokáig várt, hogy milyen gumikat is tegyenek fel, esős vagy száraz pályára valót. Hamilton gumijai pedig nem bírták, állítólag nem ügyelt jól az abroncsokra, amik nagyon elkoptak. Előbb Räikkönen előzte meg, majd amikor végre a boxba hajtott, kicsúszott és a sóderágyban fejezte be a versenyt.

Hamilton hibázott?

Hamilton hibázott?


Fernando Alonso a rajtnál is próbálkozott Felipe Massa ellen, ami akkor még nem sikerült, a második a kerékcserénél összejött, megelőzte a brazilt. Sőt, vérszemet kapott Hamilton kiesése után és elkezdte üldözni Kimi Räikkönent a győzelemért.

A Ferraris azonban megőrizte elsőségét, így Hamilton négy ponttal előzi meg Alonsót és héttel Kimi Räikkönent egy futammal a vége előtt. A finn idén már ötödször állhatott a dobogó legtetejére, pályafutása során pedig már 14. győzelmét aratta. Alonsónak pedig bejött a csoda, amire várt.  

Barrichello kevésbé, Button remekelt

Button remekelt


Az eső ismét megmutatta, kik azok – függetlenül attól, milyen autóban ülnek – akik kiemelkedő vezetési tudással bírnak. A két Toro Rosso pilóta fantasztikusan autózott. Sebastian Vettel annak ellenére negyedik lett, hogy az eredetihez képest öt hellyel hátrébb – a 17. helyre – sorolták a rajtnál, mert az időmérőn feltartotta Kovalainent. Csapattársa, Vitantonio Liuzzi pedig a hatodik helyét még Nick Heidfeldtől is megvédte.

A BMW-nek nem ez volt a legnagyobb veszteség ezúttal, hanem Robert Kubica, aki a nagy kavarodásban az élre került, majd műszaki hiba miatt kiesett. Elképesztő teljesítményt mutatott Jenson Button is. A csapat által is lesajnált idei Hondával az ötödik helyig hajtott a brit.

A 2007-es Kínai Nagydíj végeredménye:

Räikkönen nyert Kínában 1

A futam után mondták:

Kimi Räikkönen:

Gond volt a gumikkal és a kocsival is a verseny első felében, végig alulkormányozott volt. Aztán amikor száradt a pálya, javult a helyzet. Remekül alakult a verseny, sikerült megelőznöm Lewis-t is. Nehéz verseny volt, de a csapat jó munkát végzett, elégedett vagyok.

A végén Fernando nagyon igyekezett, úgy tűnt, utol is ér, de utána sikerült javítanom. Tavaly Felipe nyert, és erős volt a csapat Brazíliában, de nem egészen tőlünk függ, hogy mi lesz a bajnokságban. Nagyon nehéznek ígérkezik az a futam.

Fernando Alonso:

Alonso világbajnok lehet

Alonso világbajnok lehet


Jól ment a verseny, és ez az eredmény is jó a végén. Ez a pár pont nagy segítséget nyújt. Jó küzdelem volt Felipével,de nem tudtam megelőzni, aztán ő kiállt tankolni és akkor gyorsulhattam egy kicsit. Amikor pedig én száraz gumikkal elé tértem vissza, majdnem elment mellettem, mert a bokszutcánál nagyon csúszott az aszfalt. Ám sikerült találnom egy száraz csíkot és megtartottam a helyet. Remélem, hogy jó versenyt tudok futni Brazíliában. Nagyon drámai helyzetnek kell lennie, hogy megnyerjem a bajnokságot, egy normális versenyen ez nem sikerülhet.

Felipe Massa:

Nagyon nehéz körülmények voltak a versenyen, főleg amikor a száraz gumikat feltettük. Aztán sikerült javítanom a tempómon, de nem volt lehetőségem nyerni. Azt hiszem, ilyen körülmények között harmadiknak lenni nem rossz eredmény.