A Nürburgringen Fernando Alonso világbajnokhoz méltó versenyt futott, megérdemelten állt fel a dobogó tetejére. Az Európa Nagydíj után a spanyol nálunk is győzni szeretne. Bár tavaly is zseniálisan vezetett az esős Hungaroringen, akkor egy rosszul rögzített kerékanya miatt feladni kényszerült a versenyt. Most megmutatná, hogy a McLaren sokat javult:

“Jó lenne száraz időben nyerni Magyarországon, mert így látszana, hogy mennyit fejlődött az autó, és mert a pálya fekszik a McLarennek. Az utóbbi néhány versenyen nagyjából három tizeddel gyorsabbak voltak a Ferrarik.”

Bár már csak két pont a hátránya a bajnokságban vezető Hamiltonhoz képest, Alonso szerint nem lehet fordulópontról beszélni:

“Néha jól alakulnak a dolgok, máskor nem. Most jól ment minden, és ezt ki is használtuk. Én nem változtam, megpróbálok mindig a dobogóra állni, mindenki más előtt végezni. Az idény hosszú, az győz végül, aki a 17 versenyen a legkiegyensúlyozotabban teljesít” – magyarázta a világbajnok.

A mostani siker ellenére azonban a felszín alatt bajok lehetnek, legalábbis a brit és a spanyol sajtó egybehangzóan ír erről.

Nem ugrottak egymás nyakába

Nem ugrottak egymás nyakába


A Diario AS című lap szerint Alonso kapcsolata “pocsék” a csapatfőnökkel, ennek bizonyítékaként a kimondottan hűvös üdvözlést hozták fel a verseny végén a parc fermébe érkező versenyző és Ron Dennis között.

A brit The Times egy belső informátorra hivatkozva azt írja, hogy a világbajnok és Dennis kapcsolata rosszabb, mint Alonso utolsó, viszonylag feszült renault-s hónapjaiban az akkori csapatfőnökkel, Briatoréval.

A brit lap szerint az elhidegülés oka az, hogy a spanyolnak nagyon nem tetszett, ahogyan Ron Dennis a Monacói Nagydíj utáni botrányt kezelte, és hogy a versenystratégiákat állítólag Lewis Hamilton előnyére tervezik általában.