Lewis Hamilton az Európa Nagydíj időmérő edzésének vége előtt öt perccel balesetet szenvedett.  Nem veszítette el az eszméletét, és sérülés nélkül megúszta az esetet. Ma 9:30-kor kellett megjelennie Gary Hartstein, az FIA által megbízott orvos illetve Dr. Klaus U. Zerbian, a pálya vezető orvosa elött, hogy eldöntsék rajthoz állhat-e a futamon. A szakértők miután megvizsgálták a versenyzőt és elvégeztetettek vele néhány tesztet, engedélyezték számára, hogy délután indulhasson.


Hamilton a 10. helyről rajtolhat, miután a motor nem sérült a versenyautójában, így azt nem kell kicserélni. Azzal az üzemanyag-mennyiséggel vág neki a futamnak, amennyivel megkezdte az időmérőt.

A balesetről:

A Schumacher-S gyors balos kanyarban Hamilton versenyautóján kidurrant a jobb első kerék, ettől a McLaren irányíthatatlanul száguldott a gumifalba.
Egyelőre nem tudni mi okozta a hibát, de azóta kiderült, hogy a kerék rögzítésével gond volt, miután a légkulcsnál problémát észleltek. Kees van de Grint, a Bridgestone főmérnöke azt nyilatkozta, hogy a baleset nem a gumi hibája miatt következett be. Hirtelen eltűnt a légnyomás a kerékből, ennek okát pedig még vizsgálja a csapat.

Hamilton kissé nehezen, de ki tudott szállni az autóból, úgy tűnt megszédült. Nem tudott ráállni a lábára, ezért letérdelt, majd lefeküdt. Azonnal leállították az edzést, mialatt a pálya orvosán kívül a mentőautó is a helyszínre sietett. A fiatal pilótát hordágyon vitték el. Szerencsére integetett a nézőknek és feltartott hüvelykujjal jelezte, hogy jól van. A pálya korházában kiderült, hogy törés nélkül megúszta az esetet.

Hamilton balesete – hosszabban