Felipe Massa után Kimi Räikkönen is első tudott lenni a spa-francorchamps-i tesztelés tegnapi, utolsó napján. A munka nem volt zavartalan, az időjárás közbeszólt: a pálya délelőtt még vizes volt, csak délutánra száradt fel igazán.

Kimi két tized másodperccel előzte meg a BMW-s Robert Kubicát, a harmadik leggyorsabb Fernando Alonso tegnap óta faragott a lemaradáson, ma már csak négy tizeddel volt lassabb a McLaren a Ferrarinál.

Alonso motorját – amely a teszt első két napját végigszolgálta – délben kicserélték, de a spanyol így sem került közelebb Räikkönenhez.

A világbajnok mögött a Red Bullos Mark Webber végzett. Az ausztrál pilóta nem volt szerencsés, a vizes pályán megcsúszva kicsit összetörte az RB3 orrát és hátulját, de a kár nem volt komoly.
 
A fiatalok előző napokon végzett munkáját Giancarlo Fisichella folytatta csütörtökön a Renault-nál, az olasz az ötödik legjobb időt autózta. Honfitársa, Jarno Trulli a hetedik lett a Toyotával a williamses Alexandr Wurz mögött.

Trulli így beszélt a tesztről:
“Jó visszatérni ide Spába, mert ez a világ legjobb pályája. A szervezők komoly munkát végeztek a paddockban. A pályát újraaszfaltozták, és a Buszmegálló sikánon is változtattak, ami jót tett a kanyarnak, bokszutca be- és kijárata viszont egy picit szűk.”

Klien tesztelhette a Spykert

Klien tesztelhette a Spykert


“Délelőtt kimentünk pár körre a nedves pályára, de az ideális ív hamar egyenetlenné vált, a kanyarokban száraz volt, míg az egyenesekben nedves, ezért nehéz volt jól értékelhető munkát végezni. Délutánra felszáradt, így aztán teljesíteni tudtuk a programunkat.”

A ChampCar-bajnok Sebastien Bourdais a nyolcadik helyre hozta be a Toro Rossót, és 91 körével a második leghosszabb programot teljesítette. Nála csak Takuma Sato futott többet, a japán egy híján száz kört teljesíteet. Ebben megelőzte a francia pilótát, de az ideje elmaradt tőle, csak a kilencedik lett a Super Aguri-s.
 
Ahogy írtuk, a Spyker csapatnál Christian Klien kapott tesztelési lehetőséget. Az osztrák pilóta nagyon hálás volt mind a hollnad csapatnak, mind a Hondának, amiért megengedték, hogy teszteljen. Klien azt is elmondta, hogy szinte azonnal otthonosan érezte magát a Spykernél.

Teszt, 3. nap, Spa-Francorchamps, 2007.07.12.

Név Csapat Idő
 1.  RäikkönenFerrari 1:47.042
 2.  Kubica BMW Sauber 1:47.265
 3.  AlonsoMcLaren-Mercedes1:47.645
 4.  Webber Red Bull-Renault1:47.699
 5.  Fisichella Renault 1:47.724
 6.  WurzWilliams-Toyota 1:48.437
 7.  TrulliToyota1:48.491
 8.  BourdaisToro Rosso-Ferrari1:48.585
 9.  SatoSuper Aguri-Honda1:48.610
10. BarrichelloHonda1:48.704
11. KlienSpyker-Ferrari 1:49.119