Silverstone-ban csütörtökön fejeződött be a tesztsorozat, az utolsó napon az előző két nappal ellentétben nem a Toyota, hanem a Felipe Massa vezette Ferrari végzett az élen. A csütörtöki munkát több kisebb zápor is hátráltatta.

Záporoztak piros zászlók is: az edzést csak Massa miatt háromszor kellett leállítani, egyszer kicsúszott, kétszer pedig műszaki probléma érte utol. Az olasz csapatnál az aerodinamikai csomagot vizsgálták elsősorban. A Ferrari a következő, Francia Nagydíjra való felkészülést Fioranóban folytatja a jövő héten.

A második legjobbnak a williamses Nico Rosberg bizonyult a zárónapon. A Williamsnél ugyancsak a brit és a francia versenyre szánt aerodinamikai fejlesztéseket értékelték.

Pedro de la Rosa helyét Silverstone-ban csütörtökön Fernando Alonso vette át a McLarennél. A spanyol mintegy fél másodperccel maradt el a rivális Massa idejétől. Miatta is le kellett állítani a körözgetést egyszer, sőt az olajrendszerrel is akadt egy komolyabb probléma, délelőtt másfél órán keresztül szerelték az autót.

A legtöbb kört, szám szerint 108-at az ifjabb Nelson Piquet futotta Silverstone-ban, aki Heikki Kovalainentől vette át a stafétát. A Renault-nál az előzőleg gyűjtött adatokra építve az autó beállításait finomítgatták, és a gumikat is vizsgálat alá vették.

Fekete szárnyak a McLarenen?

Fekete szárnyak a McLarenen?


A szerdai élmenő, Jarno Trulli az utolsó napon csak az ötödik időt autózta, ezzel együtt elégedettek voltak az elvégzett munkával a Toyotánál.

David Coulthard szerdán még a Wembley Stadionban körözött, hogy a Race of Championst népszerűsítse, csütörtökön azonban már Siverstone-ban vette fel a munkát. A Red Bullnál – akárcsak a többi csapatnál – elsősorban a Brit Nagydíjra készültek, a szükséges aerodinamikai fejlesztéseket és a lehetséges gumiválasztást vizsgálták.

A BMW-nél Timo Glock folytatta a munkát, eredménye a nyolcadik helyre volt elég, mögötte pedig a Toro Rossó-s Scott Speed végzett.

A Spyker az utolsó napon is két pilótát küldött a pályára, előbb Christijan Albers, délután pedig Giedo van der Garde vezetett. Igaz, az utóbbi mindössze öt kört tett meg, műszaki hiba miatt. 

Teszt, Silverstone, 2007.06.21.
Nem hivatalos eredmények

Név Csapat Idő
 1.  MassaFerrari 1:20.805
 2.  Rosberg Williams-Toyota 1:21.274
 3.  AlonsoMcLaren-Mercedes1:21.284
 4.  PiquetRenault1:21.357
 5.  TrulliToyota 1:21.703
 6.  CoulthardRed Bull-Renault 1:21.933
 7.  GlockBMW Sauber1:22.456
 8.  SpeedToro Rosso-Ferrari1:23.049
 9.  AlbersSpyker-Ferrari1:23.374